Jön a .budapest domain

Kategória: Érdekességek | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

A három új legfelsőbb szintű domain név értékesítéséért és üzemeltetéséért felelős partnert egy az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) által lefolytatott pályázat során keresi majd meg a főváros. A domainek kezelését a pályázat nyertese üzleti alapon fogja végezni, a bevételek egy része pedig a fővárosi önkormányzatot illeti majd meg. A legfelsőbb szintű domainek bejegyzésének díja az ICANN-nél egyébként 41 millió forint, további öt és félmillióba kerül ezen felül éves fenntartásuk.

 

 

A domainek bejegyzését korábban már márciusban is támogatta a közgyűlés. A pályázatot az üzemeltetésre egyébként az ICANN már kiírta, győztest pedig várhatóan szeptemberben hirdetnek majd.

Azokkal szemben, akik használni kívánják a három új domaint, bizonyos alapszintű követelményeket támasztanak majd, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy az itt bejegyzett weboldalaknak olyan tartalmat kell szolgáltatniuk, amely összhangban áll a főváros és lakosságának érdekeivel.

Emellett természetesen nem lehet majd sértő kifejezésekkel és azok különböző alakjaival együtt szerepeltetni a főváros nevét, illetve tilos lesz a szélsőséges ideológiák népszerűsítése és a hirdetés is. A weboldalak tartalma nem sérthet nemzetiségeket vagy emberi jogokat sem.

 

Jön a .budapest domain

 

A Közgyűlés ígérete szerint a most elfogadott szabályozás gyors döntéshozatali eljárást biztosít majd. Arra is oda kell majd figyelni azonban, hogy ha a weboldal üzemeltetésére pályázó cég telephelye, székhelye vagy fióktelepe nem Budapest közigazgatási területén belül található, megtagadhatják az engedély kiadását.

 

 

Ha találtál valami hasznosat a cikkben, nyomj egy tetszik gombot:

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed:

Csak olyan cikkeket küldünk neked, amik érdekelni fognak. Max heti 1 alkalommal.

Ne maradj le a frissítésekről... iratkozz fel a CikkFigyelőre:
 

Vissza

Címkék :

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Bártfai Balázs

Bártfai Balázs vagyok, sorozat vállalkozó. 2003 óta valósítom meg a saját és mások ötleteit. Több sikeres ötlet és pár kudarc áll a hátam mögött. Az automatizált megoldásokban hiszek. Ezért olyan stratégiákat dolgozok ki, amik folyamatosan szállítják a vevőket.

Kapcsolódó cikkeink:

 
 

 


Csali termék


Belépő termék

 



Értesítés új hírekről



Hírlevél

 

Címkék

Iratkozz fel és nem maradsz le semmiről. Szólunk, ha frissül a cikk vagy számodra érdekes témákról írtunk.